Sose mondd azt: "el-
veszítettem", semmiről;
mondd: "visszaadtam".

/ Fodor Ákos /

" Elvérzik. A vadász szerint szégyen, ha a meglőtt vadat futni hagyjuk, nyomait nem követjük és nem öljük meg egy kicsivel vagy akár sokkal arrább a vérző állatot. Az előbb küzdelem volt, a vadász nyert, az állat veszített, egymásnak feszült több százezer év gyilkoló és menekülő tudása. Abban az utolsó pillanatban a szabad vadász tiszteleg a szabad állat előtt, ha van mersze a szemébe néz és mindkettejüket megszabadítja az elvérzés szégyenétől. Nem találtam el úgy, ahogy szerettem volna, nem hagyhatom, hogy úgy végezze, utána megyek, mert kötelességem van - ősi törvény lehet ez.

Elvérzik, elvérezhet az ember is. Térdelve a sáros lövészárokban, már az utolsó társa is elmenekült, vagy lelőtték őt is. Az ellenség már túl sokat gyilkolt aznap, nem jön oda és nem döf vagy lő egy utolsót kegyelemből, mint ahogy érzelmi csúcspontján a filmek a főhőssel, vagy annak legnagyobb méltó ellenségével tennék. Ha lenne ott egy bajtárs, Ő biztosan megtenné. Megtenné, nem csak a filmekben, igazából, mert ezt meg kellene tennie. Ha az ellenség odaérne és a látását nem homályosítaná el a gyilkolás és félelem vörös őrülete, megtenné ő is. Az emberség ősi törvénye lehet ez.

Hagyjad kivérezni! A böllér pálinkáspohárral kezében kurtán mordul rá az egyik még romlatlan lelkű segítőre. A nyirkos novemberi hajnalon komoly férfiak csillapítják pálinkával a legősibb törvény megsértésének szörnyűségét. Ez nem zsákmány, nem ellenfél. Ez az enyém. Enyém és én úgy döntöttem, hogy azzá teszem, amiért engedtem élni is, táplálékká teszem, és nem érdekel a méltósága, nincs is neki olyan, mert az e n y é m. Egyszerű technológia ez, ami úgy diktálja, hogy ki kell véreznie. És én elveszem, ami az enyém, olyan nagyon jogosan az enyém."

Felkelni időben, elrohanni piacra, boltba, azt hiszem simán vettem az akadályokat. Sürgésforgás a konyhában, előkészületek rendben. A vacsora tervezett időpontja este hét óra. Ühüm, négykor már kezdtünk gyerekkel éhesek lenni. Fél ötkor halászlé gyorsan feltesz, kaja a sütőbe, ember rizst főz (tökre profi, csak ámulok :-) ). Vacsora tálalva már hat óra előtt.  Ühüm, a romantikus karácsonyi vacsora megnyitása a következőképpen zajlott:  gyerek meggyújtja az adventi gyertyákat, anya ráhajol a halászlére és: „anya, ég a hajad”…basszus, mi lett volna, ha még hosszú hajjal ér a szenteste :-).

Mivel Mátri már több mint egy éve boldog párkapcsolatban él, akárhányszor kutyázni mentünk mindig az volt a téma velem  mi is legyen. Remek rábeszélőképessége folytán július elején egy kártyavető jövendőmondónál kötöttem ki. ÉN - EGY KÁRTYAJÓSNÁL..... merthogyazmennyiretutira bejött Mátrinak amit neki mondott, egy órán keresztül beszélgettek, karma levétel meg miacsuda...

Szóval végül elmentem. Ühüm mondtam, itt vagyok. Helyzet van, pasi nincs. Karmaoldás lesz? Nem lesz?

Hát nem lett, mert állítólag nálam úgy állnak azok a csillagok ahogyan az a nagykönyvben meg vagyon írva. Tsupán tsak egy akadály leledzik, ha azt megoldom neten jön a bódogság még idén októberben egy határozott kiállású, jómódú oroszlán férfiember személyében (nnna itt már gyanút kellett volna fognom)... 

Amikor hazaérsz a háromnapos vidéki "pihenésről", ahol papa tartott szóval három napig, új kutyája szórakoztatott ha kiléptél a házból (persze csak ha elég bátor voltál, mert Gina a négy éves éjfekete cane corso aki teljesen úgy néz ki,  mint a sátán kutyája, egyfolytában lesben állt és senki sem tudhatta hogyan reagál az újonnan jött vendégekre - vagyis ránk - minek következtében a saját kutya inkább panziózott, mint sem esetleg kutyaeledel legyen belőle) és végre élveznéd a nyugalmat, csendet, a saját ágyat és békét, Mátri kitalálja, hogy koncertre menne de nincs kire bíznia két panziós kutyáját. Persze mit lehet ilyenkor tenni, éjszakázott már nálam nem egy kutya ilyen esetben, jöjjön aminek jönnie kell...

Vége a délutáni kávézásoknak, a nagy beszélgetéseknek, az asztalszomszéd kollégák ugratásának. A leépítések hatásai mindenhová begyűrűztek. Ki átkerült a város másik végébe elérhetetlen messzeségbe a mindennapi találkozáshoz, ki elment a cégtől, megint más utolsó napjait tölti…

A hangulat feszült és gyászos. Vagy éppen teljes az apátia, mikor milyen egyéb esemény gyűrűzik bele a mindennapokba.

Az elmúlt időszak történéseinek járulékos következménye, hogy anya kiakadt.

Hová tűnnek el észrevétlenül a napok? Miért folyik ki kezeim közül észrevétlenül és sokszor hasznavehetetlenül az idő? Mit is csinálok én rosszul?

Nem tudom. De ki kell derítenem…

 „Hogy mit csinálnak az emberek az idejükkel, azt nekik maguknak kell eldönteniük. Maguknak is kell megvédeniük.” / Michael Ende – Momo /

És tényleg, nem maga az idő, hanem az életidő rohan el mellettem.