Óceáni mélységekig merültem egy olyan csókban, amely gyönyörűségesen különbözött az eddigiektől. Zavartalannak és végtelennek ígérkezett, s meglepett azzal, hogy csókabb volt annál, amit eleddig e fogalomként ismertem, kettőnkből kelt önálló életre, megelevenült. Illata, íze, zamata, forrósága, de még teste is volt: párádzó, izmos, feszes, táncolékony. Képtelenség lett volna megkülönböztetni, ki kit simogat, cirógat, ölel; saját bőrömet éppúgy éreztem, mint az övét, és összedöndültek szívizmaink.

/ Vavyan Fable /

az arcába nézett, magához húzta, és szelíden, mint egy gyerek, megcsókolta a száját. Árammal teli, idegen érintés volt, kissé kijózanító is, mivel testüknek ez az első találkozása messze lekésett képzeletük rejtett s már nagyon is régóta tartó ölelkezésétől. Régi dolog, hogy lomha testünk mindig lemarad a sorsunk mögött.

/ Müller Péter /

A kedvencem a hiányoztálpuszi
az olyan ajkad az enyémre
és nem nyálas és nem múlik
a lábunk remegése.

/ Szalóczi Dániel /

 Jobb az ajándék-várás, mint maga az ajándék.

Majd holnap megcsókollak. Majd holnap este. Várj még!

/ Baranyi Ferenc /

És bús íze vala a csóknak
És átkozott volt az a csók,
És te nem tudtad, hogy ki csókol,
És én nem tudtam, hogy ki csókol,
És én nem ismertem még akkor
A csóknál nagyobb valót.

/ Ady Endre /

...és végül, ami ezt az egészet elindította:

http://disrupt.blog.hu/2014/03/11/az_elso_csok_kemiaja

 Én lassan már nem is emlékszem. Pedig milyen jó...