Világos van, mikor reggel indulok és még fenn van a nap, mikor hazaérek.

Ma láttam egy méhecskét. Bár még kóvályogva kereste a közelben fellelhető virágok kelyhét, de már határozott célja volt.

A Duna parton sétálva a kacsákat figyeltem. Némelyikük a töltésen bóklászott, mások a part menti köveken süttették magukat, megint mások a vízen lebegve sodortatták magukat az áramlattal. De mindannyiuk párosan tette bármit is csinált. Vagy a szürkés barna tojó volt a vezető, vagy a zöldesen ragyogó fényekben tündöklő szárnyú és nyakú hím diktálta a tempót, de tökéletes egyetértésben tették a dolgukat. Mint jól össze szokott párosok, akik tudatosan építik a közös életet. Azonos célok, azonos tettek.

A sétálók, biciklizők, futók mennyisége is megváltozott. Míg pár hónapja csak a legbátrabbak merészkedtek ki a szabadba, addig mára bizony meg kell küzdenie az ember lányának, ha le akar jutni a partra. Persze szerencsére (?) legtöbbjük az aszfaltozott utat részesíti előnyben, míg én a füves részen téblábolok, vagy a víz szélén csodálom a folyót. Igen, vízfüggő vagyok, régi lakhelyemen is csak egy valami hiányzott, a víz. Valószínűleg a gyökereim miatt lehet ez. Vagy amiatt, amit azokban a nehéz években nyújtott, amikor minden hétvégén lezarándokoltam a nagy tó partjára, hogy megszabaduljak az otthon problémáitól és feltöltődjek. Hogy tudjak tovább lépni. Okosan, ahogyan arra egy tizenéves csak képes lehet…

Tegnap a téren két galamb csipegette a földre szórt morzsákat nagy egyetértésben. A házunk mellett lakó cinkék is másképp trilláznak, a harkály vidáman kopogtat, amerre csak jár. A kertekben virágzik az orgona. Lassan elnyílik a tulipán, a gyöngyvirág is bontogatja szirmait, a pünkösdi rózsa bimbói még szorosan zártak, de kipattanásra készek.

De látni ölelkező, egymás szemébe feledkező párokat a parkban. Ma már nem kergeti őket fedett plázákba a hideg, hirdetik mindenkinek, a szerelem örök. Hogy ismét itt a tavasz. Csak észre kell venni… TESSÉK MÁR ÉSZRE VENNI :-)