Kiskoromban mint minden rendes kislány persze hogy szerettem volna királylány lenni, mert az olyan szép és csinos. De korona mindig csak a szomszéd kicsi lány fejére került, míg az iskolai farsangon én jobb híján boszorkányként feszítettem. Ideje volt hát, hogy én is koronát szerezzek. Hogy ez a kívánságom pont a szülinapomon teljesül majd, hát erre még álmomban sem gondoltam… :-)

Persze mint minden rám jellemző dolgot ezt sem a dolgok szokásos és hagyományos rendje és formája szerint oldottam meg, ám ezzel ellentétben úgy gondolom igen emlékezetes módon.

Nemrégen ismét tiszteletemet tettem kedvenc fogorvosomnál. Muszáj volt és kiderült mese nincs, egy fogamat védeni kell. A koronázás időpontját nem én választottam – ha tehetem dehogy is teszem épp eme nevezetes napra :-). De nem volt mese, itt volt szabad másfél (!) óra, nem volt választási lehetőség. Legalább ez a nap emlékezetes lesz, gondoltam magamban akkor, hazafelé menet.

Persze reggel azért háromszor meggondoltam, most felkeljek-e vagy jelentsek beteget elodázva a probléma megoldását, de mint felelősségtudó komoly felnőtt végül útnak indultam. Már a munkahelyen csupa kellemes meglepetés várt, csak kapkodtam a fejem értetlenül, de boldogan. Ugyan kedvenc kollégáim megrökönyödve konstatálták mikor ötkor még bőszen dolgoztam, mit keresek még mindig benn, a döbbenet csak fokozódott elrebegett szavaim hallatán: - Hát én ma koronázásra megyek…

Megtudtam, a normális szülinapos este otthon sörözik és nem fogorvoshoz megy…( mindig is tudtam, hogy a nem normálisak táborát erősítem :-) )

Hamarabb érkeztem, de szerencsére mehettem is iziben…

Mintavétel, gyurma, viasz, szilikon, vazelin… csak kapkodtam a fejem. Kész kézműves szakkör, vagy boszorkánykonyha, jegyeztem meg az injekció és két mintavétel után, mikor doktornő a fogmintát farigcsálta. Erre kitört az általános jókedv. Jöttek a sztorik konyhai elcseszett süteményekről, edénnyel együtt kidobott palacsintatésztáról. Röhögtünk tiszta szívből…én (szó szerint) teli szájjal…még a technikus is átjött megnézni, mi történik. Végül még zsibbadó szájjal de vidáman és elégedetten indultam hazafelé…

Te tudtad, hogy a koronához szín mintavételi procedúrán is át kell esnie a páciensnek? Mert én eddig ezt sem tudtam. Éppen ezért a mai nap is tartogatott meglepetéseket…

Mert én eltévedtem….

Az úgy volt, hogy a Corvin negyed metrómegállóig még tudtam hol is vagyok. Aztán jöttek a kijáratok. Tippeltem, rosszul… de erre csak kb. 5 perc után jöttem rá, miután kezemben a kinyomtatott térképet szorongatva leszólítottam egy lányt, ugyan mondja már meg épp hol is állok. Ő bocsánatkérően mosolygott, de nem tudott segíteni.

– Bocsi, de az igazat megvallva budai vagyok, - mondta kedvesen.

– Én is… - szóltam vigyorogva.

Onnantól kezdve ketten tanulmányoztuk bőszen a papírlapot.

– Most akkor hol is vagyunk?

– Ez milyen utca?

Reményt csak az adott, hogy rájöttem rossz irányba tartok és megnyugtatott az a felismerés, hogy nekem jobban megy a térkép olvasás mint neki :-)

Rohanás vissza, aluljáró le, másik kijárat fel….aha, ez már ismerős…

Vidáman bandukoltam gondolatban vállam veregetve, ám a keresett utca (de még a környező utcák) nevei sem stimmeltek. Na neeee, már megint nem stimmel valami…

Azért mikor a Mester utcánál jártam (ami végre egy ismerős és biztos pontnak tűnt) már ismét konstatáltam, hát ez sem a jó irány.

Akkor most keresünk egy fix pontot - biztattam magam, - ahol a térkép és a valóság fedi is egymást és szépen menetirányba állunk, határoztam el.

..és onnan már ment minden mint a karikacsapás, így jutottam el röpke fél óra alatt a metróállomástól a Tűzoltó utcába. Ám legalább már ismerem a Bakáts teret is :-).

Tanulság: Uraim, ha egy hölgyet láttok kissé tanácstalanul, papírlapot szorongatva (pláne ha forgatva is) nyugodtan lehet segíteni, egy férfire néző hálás tekintet és mosoly szerintem mindenkinek jól jöhet. Én pedig ünnepélyes fogadalmat teszek, legközelebb egy hímnemű egyedet kérdezek meg (először :-D).

Ja és jelenleg ideiglenes koronám is van (csak egyfolytában attól félek, valahol még elhagyom :-) ).

Apropó, az éjjel a fogaimmal álmodtam. Ezt még ne felejtsem el megnézni, az álmoskönyv vajon mit írhat erről…