A következő történet nem az én irományom. Egy számomra nagyon (talán túl is) értékes EMBER gondolatai. De (mert épp aktuálisnak érzem) nagyon fontos mondanivalót hordoz. Ezért is kerül be ez a kis történet ide, az én blogomba...

"Ma drága szülőföldemen volt dolgom. Mielőtt elástam volna magam a számlahegyben, az egyik faluban összefutottam - nevezzük - Józsival. Gazdálkodó. Tart a csirkétől marháig mindent. Van háza, traktora, földje, szép autója és még trabantja is. Olyan marhaszagú, de trabant. És lavórkék! Szóval minden olyasmi, ami az egykori - ám kissé modernizált -  fogalmak szerint egy módos gazdához illik. Jól gazdálkodik. Velem korú, illetve kicsit idősebb, de egy kicsit még többnek néz ki. Roppant határozott a maga dolgában, kicsit bizonytalanabb a számára ismeretlen területeket illetően.

 Józsi legényember volt nem sokkal ezelőttig. (Gratulálok neki! ) Aztán egy szép napon úgy gondolta, asszony kell a házhoz. Józsi, a gazdálkodó modern ember, odaült hát az internethez. Regisztrált, keresgélt, majd levelet fabrikált. Nem tudom, melyik társkereső oldal milyen felületén pötyögött, de biztosan meghfontoltan tette. Kiválasztott egy 300 km-re lévő elvált asszonyt. Az tetszett meg neki, érzékei betűvetésre sarkallták.

 A lány, vagy asszony, Júlia adatlapján nem szerepelt a kedvencek között Coelho. Nem egy divatos nő lehet. Igaz, pszichológusom szerint minden semmit se olvacsó,  sőt, sokszor kielégítetlen p*csa, azt írja, kedvence Coelho. Ilyen a divat. (A pszich nem ilyen, nagyon is szereti... Nem csak Coelhot.) Nem, nem szeretnék senki lelkes Coelho olvasót megbántani, de úgy érzem, pszichem ekkor is fején találta a szöget. Mert az E.T.A. Hoffmann izgalmasságú nők kedvence sokszor Coelho.

 De maradjunk Julinál. Ott szerepelt az adatlapján, hogy gazdálkodik, hogy talpraesett, hogy jó főz. Nosza - gondolta Józsi -, ennek írok. Pár levélváltásban tisztázták az állatok számát, a takarmányozás problémáit. Majd megbeszélték a randit, melynek során Józsi - ugyan nem a trabanntal, hanem a jobbikkal - elutazott Julihoz. Már korábban úgy alakította a szűkszavú levelezés fonalát a fondorlatos Józsi, hogy Juli ekkor vágja le ebédjük áldozati tyúkját, majd főzze meg belőle a levest. Egy XIX. sz-i tanfelügyelő komolyságával nézte végig Juli munkáját. A nyakmetszés könyörtelenségét, a kopasztás profizmusát, majd a konyhaművészet diadalát. A külön tálalt tányérhúsok, zöldségek, tészta és aranyló, éppen eléggé zsírfoltos lé, majd azt követő tyúkpaprikás elfogyasztása közben beszélgettek. Azaz Józsi kérdezgette Julit a ház körüli, gazdálkodási dolgokról. Ebéd után kicsit elpihent még egy hosszúlépéssel, elszívott egy cigarettát. Jobb fajtát, mert csak ritkán, ünneplésként, a gasztronómiai élmények kiegészítéseként gyújt rá.

 Majd el is szundított. Juli csendet parancsolt szétment házasságából származó, eleven, fürtös kislányának, s elvonult mosogatni, rendet rakni. Józsi mindezt nem mély álmában is rögzítette. Felébredve csak annyit mondott: köszönöm, szia, majd hazautazott. Fejte tovább a teheneket, gyűjtötte a mező ajándékait, majd 1-2 hét múlva odaült a számítógép elé, s megírta Julinak: - elvennélek, gyere hozzám.

 Juli elgondolkozott, s igennel felelt. Levelekben megbeszélték a részleteket, majd két hónapra az első találka után Józsi elhozta magához Julit és a lányát.

 Józsinak ma a füléig ért a szája, amikor azt mondta, ezt, meg azt már az asszony intézi.

 Ilyen is van. Nem kérem, a sztori nem egy 100 éves almanachból, s nem valami regényből származik botladozó tolmácsolásban. Mondhatni, rögvalóság.

 Tanúlság? Hát az van, mint általában, csak tudjuk megfogalmazni. Talán az első, hogy nem kell tuttira menni, mert olyan nincs. A második talán, hogy kellő életbölcsességgel kell nézni a dolgokat. A harmadik tán, hogy messze nem minden a szex, akkor sem, ha ezt valljuk, de rejtetten mégis... (Ezt pont én mondom? Bocs. Igen. Egyes esetekben attól még tudhatom, hogy nem úgy csinálom. ) A negyedik tán, hogy az élesnek gondolt szem sem lát mindig jól. Észre kell venni a másik "felet"! Az ötödik tán, hogy az életet nem kell mindig túl bonyolítani. Sokszor sokkal egyszerűbb az annál.

 És lehetne még amatőr-bölcselkedni. De minek? A sztori magáért beszél. A túlzott elvárás megöli a boldogságot (is).

 Lennék Józsi helyében. Jól végzett munka után odabújni magát adó Julihoz. Hogy majd jöjjön a kis Józsi-Juli. Mert a teheneket fejni kell!"

Hát ennyi a történet, de úgy hiszem minden benne van :-)