Szabó Lőrincz: Az anyák

Csak egy voltak kivétel, az Anyák
Szentek és ápolónők: a csodát,
a jelenést láttam bennük. A nagy
odaadást, az aggodalmakat,
a virrasztást, a könnyet, s mind, amit
a nő szenved, ha otthon dolgozik,
a gondviselést. Hogy testileg mi a
férj, feleség s a család viszonya,
nem sejtettem-kutattam. Valami,
éreztem, előre elrendeli,
ki hol álljon, mi legyen, öröme,
bánata mennyi, milyen gyermeke,
és ezen változtatni nem lehet.
A férfi maga küzdi ki szerepét,
a nők az eleve elrendelés:
ok a béke, a jóság, puhaság a földön, a föltétlen szeretet...
Anyám, nyújtsd felém, öreg kezedet?

Nyolc éves voltam, mikor az enyém elment. Csak később tudtam meg, az életét, életének hosszát áldozta fel azért, hogy a húgom és én legyek.
Ha tehetem, Anyák napján kimegyek hozzá a temetőbe. Évekkel ezelőtt történt, Pestről utaztam le csak azért, hogy ezt megtehessem. Az egyik távolsági buszról a másikra szállva egy család szállt fel utánam. Anya, apa és egy kicsi lány, kezében gyöngyvirág csokor. Nagymamához igyekeztek éppen, ahogyan azt halk beszélgetésükből kivettem még a megállóban, a buszra várva. Ők elém ültek, én gondolataimban már a temetőben jártam, még virágom sem volt. Egyszer csak a kislány hátra fordult, kezében egy szál gyöngyvirág. Nekem nyújtotta azt. Kábán nyúltam a virágért, félszeg mosollyal fogadtam és a sírás kaparta torkomat. A mai napig megvan az a virág, bekeretezve a szobám polcán. Hogy emlékeztessen mindenre, ami fontos az életben.
Ma van Anyák napja, örülj neki és köszöntsd addig, amíg ezt megteheted, mert legközelebb talán már késő lesz…