Angolról hazafelé menet bandukolva, az embereket figyelve ma ezen elmélkedtem.Szilárd lenne a becsületes nevem (ezt apukámtól tudom). Ha én fiú lennék, most bizonyára…

a nagy meleg elől menekülve egy kiskocsma teraszán üldögélnék a kemény munkanap után egy korsó hideg sör mellett, cimborákkal beszélgetve és várva az esti meccset.

Meglehet már az edzést is magam mögött tudva - hiszen pocakot férfiember lévén sem szívesen növesztenék, még ha az amolyan sörpocak féle lenne is. Vagy az asszony jó főztjének a jele, mert tutira házasember lennék már így negyven felé :-) (mondjuk két-három eleven gyerkőccel megáldva). Szeretnék barkácsolni, mindent megjavítanék otthon, elég lenne, ha asszony egyszer szólna, megjegyezném és megtenném amit lehet. Nem morgolódnék, ha épp nincs otthon meleg vacsora, egy jó kis beszélgetés, a nyugodt családi légkör ennél sokkal többet ér. Még az is lehet, asszonnyal együtt néznénk azt a meccset a kiskocsma teraszán…

 Nehéz szatyorral a kezemben (mert angol után még gyorsan be kellett vásárolnom) lassan hazaértem. Gyerkőcöm nélkül – aki ma este vadregényes kalanddal barátjánéknál egy fára épített házikóban fogja tölteni az éjszakát harmadmagával – üres volt a lakás. De várt a lejárt mosógép, a holnapi ebédfőzést sem csinálta meg senki helyettem, míg én órán voltam.

Így nekiálltam a második műszaknak. Mostanra száradnak a ruhák, elkészült az ebéd és egy barátnős telefonbeszélgetés után bontottam egy sört, mert megérdemlem.

 És nosztalgiával vegyes szomorúsággal gondolok arra az időre, mikor kiskocsmában beszélgetve volt kedvessel együtt izgultuk végig az épp aktuális meccset, majd hazaérve darts party-t rendeztünk pizzát rendelve vacsorára…