Szombaton reggel ismét a piacon kezdtem. Nagy szatyorral indultam, mert terveim szerint ezen a hétvégén jött el a lekvár főzés ideje. A meteorológiai előrejelzés szerint egy időre vége kánikulának, a barack is érik, mi kell még?

Kalkulációm szerint ahhoz, hogy na járjunk úgy mint tavaly (az elkészült sárgabarack lekvár kelendőssége és mennyisége miatt tél közepére már kifogytunk a készletből) úgy nyolc kilónyi barackot szándékoztam venni. Megtaláltam a tavalyi nénit, kértem a barackot. Ugyebár nyolc kilót. A néni hatására aztán (és mivel egy rekeszben állítása szerint kb. 5 kg fért) ez a mennyiség megugrott tíz kilóra. Persze miután a két rekesznyi barack belekerült  szatyorba, annak súlya mint méréskor kiderült tizenkét kilóvá duzzadt.

A néni rám sandított és megkérdezte. - Maradhat?

Nagy sóhajjal nyugtáztam: - Maradhat. Csak elbírjam.

-         Aztán kedveském csak holnap főzze meg, még egy napot hadd álljon!

Puff neki, lőttek a vasárnapi bicikli túrának, gondoltam magamban.

 Hazaküzdöttem a tetemes mennyiségű barackot, persze egy két dologgal még kiegészítve, aztán mindent kipakoltam utasítás szerint kosárba, tálba (hogy ne fülledjen be).

 Szerencsém volt, gyerkőcöm ma apukájával találkozott, így én immár nyugodtan állhattam neki a befőzésnek. Reggel kilenckor már tettre készen forraltam a vizet, mostam a barackot. Mikor gyerkőcöm tíz órakor kikukkantott a konyhába vigyorogva jegyezte meg: - Na anya, látom te sem fogsz unatkozni! :-) (akkorra ugyanis minden addig szabad területet barackok borítottak).

 A forrázás még úgy ahogy simán ment, a pucolás már kevésbé, főleg mert a forró barackokat rendre eldobáltam. Azért a harmadik óra végére már kiforrott technikával rendelkeztem (csak el ne felejtsem jövőre:-) ). Aztán jött a turmixolás. Azt még értettem, a hajam miért ragad, de amikor már a konyhai futókáról is baracklé csöpögött, nos az már kezdett gyanússá válni.

Méricskélés, főzés, keverés, cukrozás, üvegek előkészítése…hoppá, máris lehet üvegekbe tölteni a kész lekvárt.

 Tizenöt üveg lekvár lett végül. Most az ágyamban, a takaró alatt pihennek, száraz dunsztban. A nagy kérdés már csak az, én hol fogok ma aludni :-D.