Nem volt mindig jó a viszonyunk. Gyermekkoromban sokszor haragudtam rá. Volt, hogy joggal. De hibái mindenkinek vannak és megbocsájtani is tudni kell. Húgom sajnos nem ezt teszi, számára az apa nem is tudom mit jelent. De hát mi ketten tűz és víz vagyunk, ez ebben is megmutatkozik.

Szóval apukámmal mostanság mindent megbeszélünk. Nem is tudom, másnak van-e ilyen apukája :-). Mindketten tudjuk, egymás számára mit is jelentünk és ezt nem is titkoljuk egymás előtt. Én tudom az ő problémáit és ő is tudja az én bajaimat, éppen aktuális búbánatom. Persze van mikor össze zördülünk, de tudom, hogy ez is csak azért van, mert félt engem.

Ma éppen fürödtem, mikor csörgött a telefon. Nem hallottam, még szerencse, hogy ránéztem a készülékre és megláttam, hogy jelzi, hívásom volt. Megijedtem, hiszen tegnap beszéltem velük, rendszerint azért nem mindennapos a hívás. Azért visszacsörögtem. Apukám volt a vonal végén. –Te lányom – mondta somolyogva a bajsza alatt (mert hogy öreg korára azt is növesztett, furcsa is a drága, de büszkén viseli eme ékességet). – Mama elment színházba, gondoltam felhívlak.

Felvázoltam éppen aktuális helyzetünk, különösképpen nem történt semmi érdemleges. Mindenki jól van, zajlik az élet. Aztán jött az ő kis életének panasz áradata. Talán azért is jó, ha mi ketten beszélünk, mert sok feszültséget ad ki ilyenkor magából, amit mással máskor nem tehet meg. A villámhárító szerepe már régről az enyém, 13 sem voltam, mikor már én álltam apum és nevelőanyám között, mint problémáiknak meghallgatója. Mit tud egy 13 éves lány azokról a dolgokról, amiknek értelmét még maga sem látja? Nem tudom. Mára már így lassan 40 felé azért több tapasztalatom van, tudom mit milyen mondatokkal lehet tompítani, feloldani és mikor kell hallgatni. Igyekszem is hasznosítani eme tudást, főleg ilyenkor (sajnos ha közvetlenül én magam vagyok egy adott helyzetben, ez már nem megy ilyen könnyen :-) ).

Szóval jó nagyot beszélgettünk. Közben a Barca rúgott egy gólt (mindketten ujjongva fogadtuk ;-)), aztán a ház körüli teendők és irántam való őszinte aggódásának kifejezése (valamint 40 perc) után elköszöntünk egymástól azzal az ígérettel, hogy mivel mama holnap elutazik, én hívni fogom őt holnap és azután este is. Mert a nyugodt és tartalmas beszélgetések csak ilyenkor adatnak meg nekünk. És tudom, hogy várni fogja hívásom és örömmel hívom majd őt, mert értem, tisztelem és becsülöm mind azért amiken ő keresztül ment. És ami mellett mégis éleslátása sokszor utólag is meglep. És mert azért, mert büszke vagyok rá, hogy ő az én apukám.